Esküvő és esküvőszervezés 2020-ban - Interjú egy esküvőszervezővel

A koronavírus az esküvőket és a kapcsolódó rendezvényeket sem kímélte 2020-ban. Azért, hogy átfogó képet kapjunk az esküvőszervezés jelenlegi helyzetéről, megkérdeztük Istvánt a Qjob szakemberét.

A koronavírus az esküvőket és a kapcsolódó rendezvényeket sem kímélte 2020-ban. A statisztikák szerint a házassági szolgáltatások iránti kereslet 78% százalékkal esett vissza az első hullám során (a január és az április közé eső időszakban), és csaknem 40%-al csökkentek a foglalások az előző év ezen szakaszához képest. Azért, hogy pontosabb képet kapjunk a jelenlegi állapotokról, megkérdeztük Istvánt, a Qjob szakértőjét, aki professzionális esküvőszervező, hogy miképpen változott a házasodási kedv a koronavírus árnyékában. 

1) Hogyan változott a házasodási kedv a járvány idején? 

Az ügyfeleim továbbra is ugyanazt szeretnék, mondhatni, varázslatra vágynak az esküvőszervező megbízásakor! Bevallom, nem könnyű belekalkulálni a fennálló korlátozásokat és tiltásokat. De az élet nem áll meg, az esküvői ceremónia pedig továbbra fontos a párok számára, így hát igyekszem különlegessé és emlékezetessé tenni a nagy napot, minden apró részletével együtt. Az esküvő egyedülálló esemény, amely egy életben nem sokszor történik meg (jó esetben csak egyszer), így hát meg kell adni módját, a nehezített körülmények dacára is. Ennek a napnak a házaspárról kell szólnia. Fontos, hogy a fiatal pár tökéletesen átadhassa magát a meghitt pillanatoknak, s hogy egy ezeket a végtelenül megható perceket a szeretteikkel is meg tudják osztani. 

Szeretnéd megszervezni az esküvődet?

Kérj ingyenes árajánlatot!

A járvány - hangozzék bármily nyersen is - csak egy külső körülmény, ami az esküvőt, illetve az esküvőszervezést illeti. Az én feladatom pedig az, hogy a násznép egy este erejéig megfeledkezzen a világ szörnyűségeiről.  

Az esküvő egy pár életének legfontosabb napja"Az én feladatom pedig az, hogy a násznép egy este erejéig megfeledkezzen a világ szörnyűségeiről. "

 

2) Milyen ételeket rendelnek a párok a jelenlegi helyzetben? 

A menü jelen esetben is mindinkább az esküvő helyszínét tükrözi. Vidéken inkább a hagyományos, húsalapú menüvel számolhat az esküvőszervező. Igény esetén főző-showműsorral kápráztatjuk el a párt és a vendégeket, hogy ezzel is emeljük az este fényét. Előfordul - különösen a fiatalabb pároknál -, hogy valami extrémre vágynak, valamire, ami eltér az átlagostól. Ilyenkor, mint esküvőszervező, utcai állófogadást javaslok számukra, ahol a gyorsételekből álló fogásokat büfékocsikról szolgálják fel. Opció lehet még, hogy pizza fesztivált szervezek a fiatal pár számára. Az igazi falusi esküvők alapkelléke a zenés műsor, amihez külön színpadot állítunk fel olyanképpen, hogy az ne bontsa meg a hagyományos esküvői rendet. A táncparkettet úgy kell kialakítani, hogy az esküvői vacsorához válogatott részleteket (az asztalt, virágokat, a díszítéseket stb..) ne borítsa meg. 

Esküvői tortára vagy süteményre van szükséged?

Megrendelem!

3) A torta még most is kihagyhatatlan elem?  

A torta felvágásának pillanata igazán megható: egy külön esemény az esküvő szertartásán belül. Szóval a válaszom igen, a torta elhagyhatatlan és fontos eleme az esküvőknek. Mint esküvőszervező sosem javasolnám ennek elhagyását. 

Ez nem csak egy sütemény, hanem az esküvő ékköve. Tudták, hogy a torta legjobb elhelyezéséhez díszletrajz készül? 

A felvágás pillanatát gyertyák, virágok és zene fonja körbe és ettől lesz olyan végtelenül romantikus az egész. Ez a mozzanat pedig felvezeti a másik mesét idéző, fontos pillanatot: a házaspár első táncát. Az esküdni vágyók nagyon ritkán mondanak le erről a varázslatról és ez így van rendjén. 

Az esküvői torta, az esemény egyik legfontosabb kelléke"A torta felvágásának pillanata igazán megható: egy külön esemény az esküvő szertartásán belül"

 

4) Mint esküvőszervező és mint a Qjob szakértője, hogyan látja, vannak, akiket megrémiszt a vírus gondolata és elállnak az házasodási szándékuktól? 

Természetesen ilyen is van. Előfordulnak olyan párok, akik egyszerűen nem tudják túltenni magukat azon a gondolaton, hogy az esküvő során megfertőződhet akár az egész családjuk. Ezen párok általában egy évvel későbbi időpontot választanak, remélvén, hogy 2021-ben eltűnik, de legalábbis mérséklődik a vírushelyzet. Esküvőszervezőként (és Qjob szakemberként is) az a dolgom, hogy ezeket a helyzeteket is megértéssel kezeljem és hogy megnyugtassam a párokat, hogy jól döntöttek. A félelem megöli a varázslatot. Nekem pedig nem célom, hogy az esküvő résztvevői boldogtalan, feszültségteljes napként gondoljanak vissza ezekre a pillanatokra. Az esküvőszervező árakat is a megváltozott gazdasági helyzethez és a közhangulathoz igyekszem igazítani. 

Szakemberre van szükséged?

Kérj ajánlatot!

5) Mit javasol azoknak, akik járvány idejére tervezték az esküvőjüket? 

Elsősorban azt javaslom, hogy mérlegeljenek. Amennyiben lehetséges, hogy az adott napon megtartsák az esküvőt, én maximálisan támogatni fogom őket. Persze, bármikor beüthet a krach, előfordulhat, hogy kijárási tilalom lép érvénybe. Mindazonáltal, amíg vannak megoldások, addig én minden erőmmel segíteni fogom a házasodni vágyó párokat. Az esküvőszervező feladata az, hogy valóra váltsa az álmokat. Engem pedig semmi sem tesz boldogabbá, mint az elégedett, csillogó szemű ügyfelek.  

A megfelelő esküvői csokor kiválasztása elengedhetetlen"Amíg vannak megoldások, addig én minden erőmmel segíteni fogom a házasodni vágyó párokat"

Esküvőszervező árak 2020-ra: 

Esküvői tanácsadás 

8. 000Ft + Áfa /alkalom 

Esküvőszervező ár 

170,000 Ft 

Esküvői smink és frizura ár 

30,000 Ft-tól 

Esküvői fotózás ár 

170,000 - 220,000 Ft 

Esküvői torta ár 

130,000 - 210,000 Ft 

Esküvői ruha ár 

110,000 - 240,000 Ft   

Esküvői meghívó ár 

10,000 - 25,000 Ft