Article Image

Sose dolgoztam irodában, viszont azzal foglalkozom, amit szeretek

Alex, az ezermester mesél arról, miért nem tud egy városi ember igazán boldog lenni

Alex asztalosmester. Házakat épít, bútorokat és gyermekjátékokat készít. Több éven keresztül Spanyolországban dolgozott, majd visszatért Magyarországra, és regisztrált a Qjob-on, hogy a maga ura legyen, és azzal foglalkozzon, amit igazán szeret. Alex szerint a városi lét természetellenes az ember számára, ezért saját házat épített, hogy kétkezi munkából tudjon megélni.


Ha egy problémára keresel megoldást, akkor tegyél közzé egy feladatot és válaszd ki a legjobb szakembert a beérkezett ajánlatokból!
Rendelj szolgáltatást a Qjob.hu szakembereitől

Hozz létre egy feladatot


A spanyolországi munka

3 évig Spanyolországban, Palma de Mallorca szigetén dolgoztam. Az ottani életnek megvannak a sajátosságai: minden sarkon bárok, az emberek kávézókban indítják a napot, és a legtöbben étterembe járnak.



Eleinte egy étteremben helyezkedtem el, ahol mosogattam és felszolgáltam. Egy idő után pedig főzni kezdtem, pizzát, desszerteket készítettem. Később megismerkedtem egy angollal, akivel együtt asztalosmunkákat vállaltunk: Konyhákat építettünk, kisebb munkákat végeztünk jachtokon, és mindenféle fából készült termékeket csináltunk, például szekrényeket, bútorokat.

Többet kerestem ott, mint a magyar átlagfizetés, ezért már azon is elgondolkodtam, hogy letelepszem Spanyolországban, és vállalkozásba kezdek. De a szigeten drága dolog telket vásárolni, a világjárvány és válság után pedig még nehezebb lett munkát találni, ezért visszatértem Magyarországra.

Azzal foglalkozom, amiben a kedvemet lelem

Időnként szokatlan feladatok is akadnak, például vittem már macskát állatorvoshoz. A Qjob szakemberkeresőről akkor hallottam először, amikor Budapestre érkeztem. A nagynéném mesélt róla. Épp valami ilyesmit kerestem, hogy ne függjek a főnököktől, hanem a magam ura legyek. Regisztráltam, és most itt vagyok! Megtaláltam a boldogságom!

Számomra ez az egész nagyon kényelmes: ha akarok dolgozom, ha nem akarok, nem dolgozom. Megnézem az elérhető munkákat a Qjob-on, kiválasztom a megfelelő feladatot, teszek egy ajánlatot, aztán várom a visszajelzést.



Soha nem dolgoztam irodában, és azzal foglalkozom, amit szeretek. Javarészt ágyak, kanapék javításával, illetve vízvezetékszerelő-munkák elvégzésével foglalkozom, úgy, mint csaptelepek cseréje, padlófűtés kiépítése. Volt már elég szokatlan feladatom is, egyszer egy macskát kellett elvinni az állatorvoshoz. Először telefonon szoktam tisztázni a megbízás részleteit, lebeszélni a határidőt, begyűjteni az összes információt arról, hogy mit kell vásárolnom, mit kell magammal hoznom. Ha piszkos munkát fogok végezni, viszek magammal váltóruhát, váltócipőt pedig mindig hordok magammal.

Elmondhatom, hogy rengeteg jó ember él Budapesten és környékén annak ellenére, hogy sokak szerint a városiak nem annyira jófejek. Én szinte mindig kedves, barátságos ügyfelekkel találkoztam. De az is megeshet, hogy ahogyan te viszonyulsz másokhoz, ugyanazt kapod vissza.

Némelyikükkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Egyszer egy lánynál a plafont és az ajtókat festettem, és annyira összebarátkoztunk, hogy azóta együtt járunk kirándulni. Az ügyféllel, akinél Alex a mennyezetet festette, továbbra is tartják a kapcsolatot.

Igyekszem korán kelni

A munkarendem folyamatosan változik. Megesik, hogy néhány napon keresztül egyfolytában dolgozom, aztán pihenek. Nem szoktam kétnaponta bulizni. Szeretek korán kelni, szerintem a hajnali 4-től 6-ig tartó két óra a legmegfelelőbb idő arra, hogy az ember magával foglalkozzon. Igyekszem minden napomat edzéssel kezdeni, és ha van kedvem, kocogni is szoktam.

Nincs stabil jövedelmem. Van, hogy havi 150 ezret keresek, van, hogy 500 ezret. Attól függ, mennyit dolgozom. Ha nagyobb, hosszútávú megrendelést készítesz, akkor jó pénzt tudsz keresni, ha kényelmes vagy és apró feladatokat vállalsz, kevesebbet fogsz kapni.

Számomra fontos, hogy két lábbal a földön járjak

Gyerekkorom óta szeretek fával dolgozni. Amikor kicsi voltam, szerettem egyszerű házikókat, búvóhelyet építeni. Most készségfejlesztő és szórakoztató játékokat készítek a lányomnak: egy fatáblát különböző kapcsolókkal, riglikkel, kiscicát, hintalovat stb.

A városban való élet természetellenes a számunkra. Az ember itt nem lehet igazán boldog, hisz nem látja az őt körülvevő világ szépségeit, nem képes megfelelő módon kapcsolódni a hozzátartozókkal és barátokkal. Itt csak egymás közelében, de nem együtt élnek.

Az egész élet utazással telik, rengeteg idő vész kárba, s kevesen tudják megvalósítani önmagukat. Felkelni hajnali 5-kor csak azért, hogy a kedvenc elfoglaltságunknak hódoljunk – ez olyasmi, ami a városban szinte elő sem fordul. Úgy gondolom, hogy ez csak a természethez közel élve lehetséges.


Ha te is szeretnél egyik blogbejegyzésünk hőse vagy szerzője szeretnél lenni, küldd el történetedet vagy ötletedet az info@qjob.hu címre.

Qjob szakember

Hagyj megjegyzést