Article Image

Hogyan él egy idegen nyelvű tanár Budapesten 210 ezer forintra?

Számos pályaválasztó, pályakezdő szembesül azzal, hogy nem tudja, az adott szakmában milyen elhelyezkedési- vagy éppen kereseti lehetőségei vannak. Most ebben a bejegyzésben Judit, egy 33 éves tanárnő osztja meg velünk, hogyan él egy tanár 2023-ban.

Néhány gondolat rólam

Judit vagyok, egy 33 éves angol-olasz szakos tanárnő egy budapesti gimnáziumban. A férjemmel élünk együtt, gyermekünk még nincs, de ha minden rendben halad, akkor reményeink szerint ez 1-2 éven belül változni fog. Van egy macskánk, Jancsi, jelenleg ő a mi kis kedvencünk.

Ki vagyok én és mivel foglalkozom?

Ahogy tehát említettem, a férjemmel, Ferivel élek, akivel most már 4 éve vagyunk házasok, de 10 éve boldogítjuk egymást. Először egy kis alföldi városban éltünk, majd azért költöztünk a fővárosba, mert Feri kapott egy remek munkalehetőséget, mint kutató gyógyszerész. Így hát az elmúlt 6 évet itt töltöttük Budapesten, először a belvárosban egy kisebb panellakásban, most viszont már egy 90 m2-es kertes házban lakunk. Na nem azért, mert kertes házat vásárolhattunk, hanem annak köszönhetően, hogy nagymamám halála után be tudtunk költözni.

Most már lassan 8 éve a pályán vagyok, tehát amikor én elkezdtem tanítani, akkor már az új pedagógus életpálya-modell alapján számíthattam a fizetésemre. Mostanra, a 8 éves tapasztalatommal, portfóliókkal a hátam mögött pedagógus I-es kategóriába tartozom.

Számomra szerelem a tanítás, az, hogy látom, hogyan fejlődnek a gyerekek, hogyan szereznek egyre többen nyelvvizsgát, érettségiznek le a kezeim között.

Mennyit keres egy tanár, avagy mennyi bevételből gazdálkodom?

Ferivel habár közös kasszán vagyunk, két külön bankszámlát vezetünk, valahogy ez volt praktikus számunkra az évek alatt. Így látjuk, mik azok a költségek, amiket alapvetően én vagy éppen ő fizet. Az én alapbérem durván bruttó 316.000 Ft, így pedig a tanári fizetés nettó 210.000 Ft-ot jelent nagyjából minden hónapban. (Ha éppen osztályfőnök is vagyok, akkor nagyjából 10.000 Ft-tal keresek többet, de ez jelenleg nincs így.)

Angol tanárként nagy szerencsém van, hiszen viszonylag könnyen tudok magánórákat adni nem csak diákoknak, de felnőtteknek egyaránt, hiszen rengetegen szeretnék fejleszteni az angol tudásukat. Habár olasz tanár Budapesten szintén jó pár van, nem panaszkodhatok, hiszen folyamatosan 2-3 olaszos tanítványom mindig van. Szabadidőmben átlagosan havi 30 órát tanítok még pluszban, aminek 8.000 Ft/60 perc a díja. Így egy hónapra a teljes keresetem átlagosan 450.000 Ft a főállású béremmel és a magántanári keresetemmel együtt.

A tanítványaim általában 2 módon találnak meg: egyrészt visszajárnak a volt diákjaim vagy az jelenlegi tanulók ajánlására érkeznek. Másrészt viszont az interneten keresztül történő megkeresés is elég gyakori, mint a Qjob felületén történő kapcsolatfelvétel. Volt pár év, amikor egy másik iskolában is óraadó tanár voltam, most ez a része kimarad a munkának. Aztán persze majd kiderül, meddig.

Tanár vagy? Extra bevételre van szükséged?

Csatlakozz a Qjob.hu-hoz! Vállalj neked tetsző korrepetálást és keress többet!

Csatlakozok

Milyen saját tulajdonaim vannak?

A ház, amiben lakunk, nem az enyém, hiszen nagymamám halála után anyukámra szállt volna a tulajdonjog, de ő már nem él, így a testvéremmel 50-50%-ban vagyunk tulajdonosok. Mivel ő külföldön dolgozik és van neki egy kis lakása, ahová haza tud menni, amikor itthon van, így felajánlotta, hogy ameddig kitaláljuk, hogy kivásároljuk-e őt vagy építkezünk, addig lakjunk benne Ferivel.

A házon kívül van egy autó az én nevemen, egy 2002-es Ford Fiesta. Nem egy mai darab, de kicsi, könnyen manőverezek vele a fővárosban is, vidéken is, ha megyünk látogatni a rokonokat, így nem tervezem leváltani, ameddig nem muszáj. Valamint valljuk be, egy pályakezdő tanári fizetésből ezt sem tudtam volna egyedül megvenni néhány éve, de már akkor is kiegészítettem a főállású keresetem, így 1,5-2 év alatt összegyűjtöttem a rávalót. 

Mennyit tudok félretenni, megtakarítani, esetleg befektetni?

Annak köszönhetően, hogy a férjem kutató gyógyszerész és elég jól keres, ténylegesen spórolnunk nem szükséges, bár azért a jelenlegi árak mellett nyilván én is megnézem, mit teszek a kosárba bevásárlás során. Viszont vannak termékek, amikről nem kellett lemondanunk, ezt persze nem az átlag tanári fizetésemnek köszönhetjük.

Igyekszem minden hónapban a bevételeim 10%-át félretenni. Ez a biztos, ennél csak több mehet a képzeletbeli borítékba, kevesebb nem. Ennek addig nem volt kifejezett célja, ameddig 6 hónapra elegendő megtakarítás össze nem gyűlt. Az a vésztartalék. Azóta is rendszeresen gyűjtök én is, a férjem is, ugyanis előttünk áll még a közös családi otthon megvásárlása/építése, ami sok-sok pénzt fog felemészteni. A 10%-on kívül a hónap végén megmaradó összegre is úgy tekintek a következő hónap elején, mint ami nincs, így az is megy tovább a megtakarítások közé.

Egyéb, klasszikusnak számító befektetéseim nincsenek, bár már többször megfordult a fejemben, hogy szét kellene nézni, milyen lehetőségeim vannak. De ez majd a jövő zenéje lesz.

Rendszeres kiadásaim

Mint minden embernek, nekem is hónapról-hónapra vagy éppen időszakosan, de vannak kiadásaim, amikkel számolnom kell.

Kötelezően fizetendő tételek

Hitelünk még nincs, bár gyanítom, hogy amikor költözünk, szükségünk lesz rá. Bocsánat, nem teljesen igaz, mert az utolsó telefont, amit vásároltam, azt részletre vettem az előfizetésem mellé, így havi 12.000 Ft-os kiadásom van még pár hónapig.

Előfizetéseim

Mivel közös kasszán vagyunk a férjemmel, de ugye említettem, hogy vannak tételek, amiket kifejezetten én fizetek, így most csak ezeket említeném meg. Ilyen az internet, amire 13.000 Ft-ot fizetek, a telefon előfizetésem, ami szintén 9.000 Ft havonta. Ezen kívül szórakozásra költök még havi szinten 3.500 Ft-ot Netflixre, valamint HBO-ra, de annak az előfizetését tartalmazza a telefonos előfizetésem. Ezen kívül még a Spotify előfizetést kell megemlítenem, ami szintén nagyjából további 2.500 Ft.

Lakhatáshoz kapcsolódó költségek

Lakbérre nem kell szerencsére költenünk így, hogy részben saját tulajdonban van a ház. Viszont nagymamám nem tudott már annyit foglalkozni halála előtt a házzal, mint régebben, valamint egy nagyobb felújítás is rászorult már az ingatlanra. Így az a megállapodás született a testvérem és köztem, hogy felbecsültettük a ház értékét átvételkor, mi, amíg benne lakunk, újítgatjuk, ahogy nekünk megfelel, az eladáskor pedig ennek megfelelően osztozunk a vételáron, hogy a ráköltött összeg megtérüljön számunkra.

Ezáltal pedig a lakhatási költségekhez sorolnám a folyamatos felújításokat is. Habár nem szerettünk volna extra nagy költekezésbe folyni, hiszen nem tudjuk még, merre szeretnénk tovább menni, muszáj volt néhány lépést megtenni. Kicseréltettük a nyílászárókat, valamint szigeteltettük a házat kívülről is, valamint a födémszigetelést is megvalósítottuk. Ez egy elég komoly kiadás volt az elmúlt 1 évben, de ezt leginkább a férjem oldaláról költöttük.

Én fizetem azonban a rezsit, ami havi szinten átlagosan 100-150.000 Ft között mozog. Ez magába foglalja a víz-, áram-, és gázdíjat.
Ami pedig még évről évre visszatérő költség az ingatlan kapcsán, az az ingatlanadó, ami további 25.000 Ft egy évben 2-szer. Ha azt leosztom, havi szinten nagyjából 4.150 Ft-ot fizetek.

Étkezésre szánt keret

Tavaly ilyenkor még azt mondtam volna, hogy a kettőnk havi étkezése átlagosan 60-80.000 Ft-ból kivitelezhető, most inkább azt kell mondanom, hogy olyan 130-150.000 Ft környékén költünk. Ez természetesen csak az élelmiszerekre vonatkozik. Ha étterembe megyünk vagy szórakozni és kávézni, az teljesen más történet, azt a következő pontok egyikében említem majd részletesebben.

A bevásárlás is egyébként nagyon változó, mikor melyikünk intézi, általában az, aki hamarabb végez vagy több ideje van. Havonta egyszer megyünk megvásárolni a legtöbb dolgot, akkor szinte kivétel nélkül a férjem fizet. 

Kisállatok

Jancsi, a cicánk az egyedüli kisállatunk, azonban rengeteg pénzt megeszik a kis szőrgombóc. Minőségi macskatápot vásárolunk neki, ami havi szinten nagyjából 2.000 Ft-ra jön ki, a macskaalomra további 6.000 Ft körül költünk, valamint évente elvisszük kivizsgáltatni, oltást kap, féreghajtót, az havi 600 Ft-ra osztható le. Mellette a kullancsszezonban pedig havi 2.500 Ft a kullancs-, és bolhairtó cseppentője.

Voltak természetesen olyan kiadások is, amik egyszeri befeketetések voltak, mint a cicaágy (ne vegyél! egy sima karton dobozt sokkal jobban értékel, mint a csili-vili ágyat), a mászótorony vagy éppen a hordozó.
Habár nem saját kisállatok, a téli hónapokban havi 1.500 Ft körüli összeget költünk még madáreleségre is, amit a kertben lévő több madáretetőbe szórunk ki nekik.

Jancsi cica imád az ablakban napozni

Jancsi cica imád az ablakban napozni

Közlekedés

Városon belül általában tömegközlekedéssel utazom, az a legolcsóbb, leggyorsabb opció. A havi bérlet 9.500 Ft. A pályakezdőknek nem is nagyon van más alternatíva, hiszen egy kezdő tanári fizetés mellett - én legalábbis - nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy minden nap autóval járjak. Nagyjából minden második hétvégén utazunk vidékre, Szegedre az én rokonaimhoz vagy Kecskemétre a férjem családjához. Így havi szinten olyan 20.000 Ft-ot költünk ezekre az utakra.

Ezen kívül, ha nyaralni megyünk, elutazunk egy hétvégére pihenni, általában oda is autóval megyünk, de az nagyon változó, hogy mikor, milyen messzire sikerül eljutni.

Egészségmegőrzés

Mivel viszonylag fiatalon, 56 évesen hunyt el anyukám, így kifejezetten fontosnak tartom, hogy figyeljek magamra, megfelelően étkezzek, sportoljak.
Sport szempontjából heti 2-szer járok úszni a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodába reggelente, amikor nincs első 3 órám. Ennek alkalmaként 1.800 Ft a díja, ami havi szinten további 14.400 Ft-ot tesz ki. Ezeken a napokon általában délutánonként még otthon órát tartok, így nem jut időm már másra. Ellenben hétfő esténként gerincjógázom, szerdánként pedig hatha jógára járok. Számomra az úszás mellett ez az, ami tényleg kikapcsol, ugyanakkor kellőképpen át is mozgat. Mivel már jól bevált időbeosztásban járok, így nekem a 10 alkalmas havi bérlet éri meg, ami 26.800 Ft-ba kerül.

Az egészségmegőrzés kategóriába sorolom az éves szűrővizsgálatokat is. Ezeket nem havi szinten kell megcsinálni, mégis szeretném felhívni a figyelmet a fontosságukra! Én minden évben elmegyek bőrgyógyászhoz, csináltatok egy nagylaboros vérvételt, megcsináltatom az éves rákszűrést, valamint mammográfiai vizsgálatot, valamint a szemészeti kivizsgálást. Általában mindent magán úton intézek, mert úgy nem kell órákat töltenem várakozással. Ez éves szinten összesen 60.000 Ft körüli összeget szokott kitenni.

További költségek az egészségmegőrzés szempontjából a vitaminok, táplálékkiegészítők, amiket szedek. Mivel igyekszem tényleg változatosan étkezni, így alapvetően csak D-, és C-vitamint szedek rendszeresen, aminek a havi költsége nagyjából 4.000 Ft.

Szépség, divat

Én nem tartozom a tipikus “nőcis” nők közé, így a legtöbb ilyen jellegű tevékenység, mint a fodrászkodás, manikűrözés kimarad az életemből. A hajamat már több, mint 12 éve magamnak festem és vágom, a zselés körmöket pedig egyszerűen nem tudom elviselni magamon. Néha kifestem a körmöm, ha megyünk valahova, de a hétköznapokra egyáltalán nem szeretem, mert a heti 2 úszásnak köszönhetően amúgy is hamar lepattog.

Kozmetikushoz sem szoktam járni, helyette azonban rengeteget olvasok a témában és képzem magam azzal kapcsolatban, mire is van szüksége a bőrömnek. Így pedig minőségi dermokozmetikumokat használok. Havi szinten átlagosan 5-10.000 Ft-ot költök ezekre a termékekre.

Mivel a barátnőimmel hatalmas turizósok vagyunk, így szerencsére ezen is rengeteget tudunk spórolni. Szabályosan kihívásnak tekintjük, hogy megtaláljuk a legolcsóbb, ugyanakkor egész jó árukészlettel rendelkező helyeket. Havonta általában egyszer elmegyünk egy-egy turkálóba, hogy megnézzük a készletváltás előtti darabokat. Van, hogy találunk valamint, van, hogy nem. Ha átlagolnom kellene, olyan 3-5.000 Ft-ot költök ruhákra havonta ezek alapján.

Szórakozás

Ahogy említettem már a turizás egy hatalmas hobbi a barátnőkkel. Ott nem is az a cél, hogy találjunk valamit, csak együtt vagyunk, keresgélünk, hol nekem, hol nekik. Ezen kívül heti egyszer, ha minden jól alakul, el szoktunk menni kávézni vagy enni valamit, olyankor átlagosan nagyjából 5.000 Ft-ot szoktam költeni.

Ferivel figyelünk arra, hogy hetente legalább egyszer az otthonon kívül is töltsünk el közös, minőségi időt. Van, hogy beülünk egy étterembe megvacsorázni, beszélgetni, de olyan is előfordul, hogy egy szabadulószobába fizetünk be. Havi szinten ezen szórakozásaink átlagosan 20-30.000 Ft-ot tesznek ki, de ez is olyan tétel, amit általában az ő fizetéséből finanszírozunk.

Tatai Fényes Tanösvény

Az egyik kedvenc szombati kirándulós emlékem a Tatai Fényes Tanösvényen töltött meseszép délután

Önfejlesztés, képzések

Van egy időszakosan teljesítendő kreditszám a pedagógus pályán belül, amit mindenféle képzésekkel, továbbképzésekkel lehet összegyűjteni. Én, mivel szeretek nyelveket tanulni (nem véletlen lettem nyelvtanár), így egy-egy nyelvvizsgával szoktam kiváltani ezeket a képzéseket. A tanári képzésem során ugye angol és olasz nyelvű nyelvvizsgát szereztem, időközben azonban letettem a spanyolt is. Most állok éppen a következő nyelvvizsgám előtt, az német nyelvből lesz. Már azt is tudom, hogy a következő nyelv, amibe belefogok, az nehezebb lesz, mert a latin betűket magam mögött hagyom és megtanulok oroszul. A nyelvi fejlesztésemre havi szinten 24.000 Ft-ot költök.

Továbbá fontosnak tartom, hogy legyek békében önmagammal, így roskadásig van a könyvespolcom önfejlesztő művekkel neves pszichológusoktól, mint Kim John Payne, Dr. Bagdy Emőke vagy éppen Vekerdy Tamás. Általában minden hónapban veszek egy új könyvet, ami 2.500-4.500 között szokott mozogni.

Hogyan készül a havi költségtervezésem?

Korábban már írtam, hogy a bevételeim 10%-át fixen megtakarításnak tekintem. A maradékot a következő módon osztom fel:

  • Megtakarítás: kb. 40.000 Ft
  • Lakhatás: átlagosan 135.000 Ft
  • Kötelező havi kiadások: kb. 100.000 Ft
  • Szórakozás: kb. 40.000 Ft
  • Önfejlesztés: kb. 3-5.000 Ft
  • Bevásárlás rám eső része: nagyjából 50.000 Ft

Ez durván ugye 370.000 Ft-ra jön ki. Ezek azok, amiket mindig én fizetek. Ezen kívül természetesen vannak további közös költségek, amiket én fizetek, ha úgy jön ki. Ilyen a tankolás, a szórakozás, de akár egy új dekorációs elem vagy bútor is a házba.

Azt már megfigyeltem, hogy minél többször megyünk boltba, annál több felesleges terméket hozunk haza. Így igyekszem egy hónapra előre megtervezni, mi lesz a menü, azt összehangolni azokkal az akciókkal, amiket már látunk, hogy a vásárlás napján elérhetőek lesznek. Így, mikor a havi nagybevásárlást tartjuk, már egy elég konkrét listával tudunk menni. Ennél egy fokkal még költséghatékonyabb, ha online rendelünk, mert akkor biztosan nem csábulunk el a kellemes illatok vagy szép csomagolások láttán. 

Hogyan néz ki egy hetem?

A következő részben napi bontásban mutatom meg, hogyan is alakul a hetem, mikor, mennyit költök.

Hétfő - napi költés: 51.050 Ft

6:00 - Ébresztő. Még egy picit bújok Ferivel és Jancsival, a cicával, de 6:15-kor legkésőbb ideje felkelnem.

6:15-7:00 - Megreggelizem az este előkészített éjszakázós zabkásám, fogat mosok, gyorsan megigazítom a hajam, minimális sminket teszek fel, feltöltözök.

7:00 - Megetetem Jancsit, kicserélem a vizét, elköszönök Feritől és indulok is dolgozni.

7:45 - Megérkezek a suliba, az ideúton volt időm, lehetőségem átnézni, milyen nap is vár rám, hogy lesz 2 olasz és 3 angol órám, persze nem egy blokkban. Gyorsan, még az első óra előtt van időnk venni egy kávét a kollégákkal a büfében (250 Ft) és indulhat is a nap.

8:00-15:00 - Megtartom az óráimat, a köztük lévő szünetben, lyukasórában általában dolgozatokat javítok, ha elmaradásom van a tanári naplóval, azt is befejezem, előkészítem a következő órák anyagát vagy dolgozatait. Én szeretek 3-4 dolgozatot használni ugyanarra a témára, mert tudjuk, hogy leleményesek a diákok és elkérik a felsőbb évfolyamos ismerősöktől az előzőt vagy megkérdezik a feladatokat attól az osztálytól, akiket szintén tanítok, csak hamarabb írják a dolgozatokat. Így azonban kikerülhetem azt, hogy idő előtt értesüljenek a kérdésekről.

15:00-16:00 - Hazafelé menet megveszek még pár dolgot a vacsorához, amiket elfelejtettem felírni a listára, ilyen a főzőtejszín és a bacon, ugyanis carbonara lesz ma az esti menü. Még becsúszik a kosárba mellé egy üveg cola és egy kis joghurt is, így összesen 3.800 Ft-ot fizetek.

Bevásárlás során általában az anyukámtól kapott fonott kosárral járok, annyira szeretem!

Bevásárlás során általában az anyukámtól kapott fonott kosárral járok, annyira szeretem!

16:45 - Hazaérek.

16:45-18:00 - Kipakolok gyorsan, elkészítem a vacsorát, ami ma carbonara, valamint a holnapi ebédünk is ez lesz, azt már majd rögtön dobozba is teszem, hogy el ne maradjon. Közben befizetem az esedékes villanyszámlát (47.000 Ft), bediktálom a vizet, hogy az se maradjon el. Főzés közben azt a pár edényt, amit összekoszoltam, gyorsan el is mosogatom, hogy ne maradjon estére túl sok feladatom.

18:00-19:00 - Gyors vacsora Ferivel. Persze Jancsika is kap pár lepattanó falatot. Ezalatt az egy óra alatt eszünk, beszélgetünk, átbeszéljük, kinek milyen napja volt, mi vár ránk a holnapi napon. Elmeséltem, hogy milyen kreatív válaszaik voltak a gyerekeknek az egyik kérdésnél a dolgozatban, Feri pedig arról számolt be, mit találtak ki a haverokkal hétvégi programnak.

19:00-19:30 - Összekészítem a jóga cuccaimat, közben még beszélgetünk Ferivel. Most már az a téma, hogy mi legyen a következő dolog, amit felújítunk a házon. Egyre gyakrabban merül fel bennünk, hogy mi lenne, ha nem is költöznénk el, hanem kivásárolnánk a testvérem, hiszen egyre jobban sikerül olyanra alakítani a házikót, amilyennek mi elképzeltük. A következő projektünk a nappali és a háló parkettájának felújítása lesz, valamint a két helyiség közti ajtó cseréje, a falak festése. 

19:30-21:30 - Elmegyek a jógastúdióba, részt veszek az esti gerincjógán, majd indulok haza.

21:50 - Hazaérek

21:50-22:30 - Még pár dolgot elpakolok, letusolok, megcsinálom az esti arcápolási rutinom és alszok is. Holnap reggel korán kelek ismét.

Kedd - napi költés: 2.800 Ft

6:00 - Ébresztő. Ma is összebújok Ferivel és Jancsival, de 6:15-kor legkésőbb ma is fel kell kelnem.

Azok a bizonyos összebújós reggelek. 

Azok a bizonyos összebújós reggelek

6:15-6:45 - Ma a reggeli kimarad, helyette viszont megyek úszni. Fogat mosok, összefogom a hajam, feltöltözök, bedobom a váltóruhát a táskába és indulok úszni.

6:45-7:45 - Elmegyek az uszodába, átöltözök. (1.800 Ft)

7:45-9:00 - Úszok, majd elindulok a suliba. Szerencsére ide gyalog is elég közel van, 10 perc alatt odaérek. Út közben van egy nagyon szuper kisbolt az egyik utcában, ott szoktam ilyenkor megvenni a reggeli szendvicsemet (650 Ft) és kávémat (350 Ft).

9:00-9:35 - Megérkezek a suliba, még van annyi időm, hogy kényelmesen megigyam a kávét, megegyem a szendvicset és közben még az első órára is elő tudok majd készülni. 

9:35 - Ekkor kezdődik a mai első órám, egy dupla angol óra. Kifejezetten jól szokott esni ilyenkor reggel az úszás, felpörget.

13:00 - Most végeztem a suliban. Volt még egy olaszom, valamint beszélgettünk még egy kicsit az egyik kolléganővel. 13:30-kor kezdődik még egy fakultációm, aminek majd 14:15-kor lesz vége, utána indulok haza, ma elég sok dolgom lesz még.

15:00 - Hazaérek.

15:00-17:00 - Elkészítettem a holnapi témazáróra a dolgozatot, valamint az olasz gyakorlólapot. 

17:00-18:30 - Hazaért Feri is közben, együtt elkészítjük a vacsit, ami egy könnyű saláta, natúr csirkemellel. Megvacsorázunk, közben ma is beszélgetünk.

18:30-20:00 - Folytatjuk a közösen elkezdett sorozatunkat, majd belekezdünk az esti rutinba.

Mostanában nagyon rákaptunk az Outlander-re, így persze ma is ebből nézünk 2 részt.

Mostanában nagyon rákaptunk az Outlander-re, így persze ma is ebből nézünk 2 részt

20:00-21:00 - 9-re általában mindketten már lezuhanyozva túl vagyunk az esti rutinon és korán sikerül lefeküdni. Aludni úgysem tudunk még, általában mindig egy nagy beszélgetéssel zárul a nap.

Szerda - napi költés: 30.500 Ft

6:00-8:00 - Ez lényegében ugyanaz, mint a hétfőm, annyi különbséggel, hogy az este bekészített chia pudinggal indul a napom.

8:00-16:00 - A szerdáim extra hosszú napok, rengeteg órám van, közte csak 1-1 lyukasóra, amikor tudok dolgozatokat javítani. Ez a nap mindig nagyon fárasztó szokott lenni, így igazi felüdülés szokott lenni az utána lévő jóga.

16:00-17:30 - Mivel 1,5 óra kevés hazamenni és produktívnak lenni, viszont a barátnőmmel járunk jógázni, aki a közelben végez, így általában a jóga előtt még megiszunk egy limonádét, teát, forrócsokit, vagy éppen, ami jól esik (kb. 1.500 Ft). Én kivételesen egy salátát is eszek (1.650 Ft), mert napközben csak egy gyors büfés szendvicset (550 Ft) ettem. Így jár, aki otthon felejti az ebédet. 

17:30-19:00 - Részt veszünk a jóga órán, majd megveszem a következő havi jógabérletet is (26.800 Ft). Ez tényleg életmentő volt ezután a hosszú nap után!

19:30-ra érek haza, Feri pedig egy isteni finom lazacsteak-el fogad. Az ő szerdái általában lazák, így ilyenkor mindig valami különleges vacsival szokott meglepni. Tudja, hogy mennyire jól esik!

Csütörtök - napi költés: 5.100 Ft

6:00-9:00 - A csütörtök reggelem szinte pont ugyanaz, mint a kedd. Ez az úszós nap. (1.800 Ft) Ezt mindig a kötelező kisboltos szendvics és kávé követi (1.000 Ft).

9:00-10:25 - Előkészülök a következő órára, folytatom a dolgozatok javítását, amit tegnap napközben elkezdtem. Most egy elég húzós időszak van ilyen szempontból, mert szinte minden osztállyal egy-egy téma végére értünk, így nincs olyan nap, hogy ne töltenék pár órát dolgozatok javításával.

11:30-12:00 - Az egyik kollégával átszaladunk a közeli kis kávézóba megebédelni (2.300 Ft)

12:00-15:00 - Befejezem a tegnapi dolgozatok javítását, a kis esszék kiértékelését és még a következő dolgozat feladatait is összeraktam. Irány haza.

15:00-16:00 - Hazaérek, lepakolok és már érkezik is az első magántanítványom. A héten elég kevés órát tartok most, mert sokan lemondták betegség miatt, így kicsit nehezen áll át az agyam.

16:00-19:00 - A mára beírt mindhárom tanítványom időben érkezett, kellően felkészült volt, így időben is végeztünk. Ilyenkor tényleg imádok magán angol tanárként is tevékenykedni.

19:00-20:00 - Feri közben ma is megcsinálta a vacsit, ma brassóit eszünk, holnap is ezt viszem majd ebédre a suliba.

20:00 - Kezdődik a szokásos esti rutin, majd a lefekvés.

Péntek - napi költés: 14.040 Ft

6:00-8:00 - A péntekeim szintén olyanok, mint a már részletezett hétfő vagy szerda.

8:00-11:00 - Suliban vagyok, óráim vannak. Ma elcsábultam és vettem egy csokit az automatából. (340 Ft) Ennyi luxust megengedhetek magamnak. 

11:00-13:00 - Előkészítem a jövő heti dolgozattémákat, elkezdem javítani a maiakat. 

13:30-15:00 - Ferivel a kettőnk munkahelye közt találkozunk egy nagyon családias kifőzdében és közösen megebédelünk (8.500 Ft).

15:00-17:00 - Feri már hazament, én még elmegyek turizni Kati barátnőmmel. Ma kifejezetten szerencsés napunk volt, nagyon jó darabokat találtunk. Én költöttem is 7.300 Ft-ot.

17:00-17:45 - Hazamegyek.

17:45-20:00 - Ferivel ma is közösen készítjük a vacsit. Ez ma azt jelenti, hogy pizzát rendelünk. (5.200 Ft) Egy sorozatrész közben megvacsizunk és kezdődik is az esti rutin.

Szombat - napi költés: 99.800 Ft

7:00-9:00 - Szombaton mindig kicsit később kelek, tovább pihenek, mint szoktam, kényelmesen megreggelizem, elkészülök, 9-kor ugyanis jön a mai első tanítványom.

9:00-11:30 - Ma is 3 tanítványom volt, viszont ma késtek is, csúsztunk is, így 11 helyett csak 11:30-ra végeztünk.

11:30-13:00 - Megfőzöm a hétvégére az ebédet, majd megebédelünk Ferivel.

13:00-14:30 - Eltakarítom az ebéd maradékát, elmosogatok, gyors takarítás és jöhet is a pihenőm.

14:30-17:30 - Belevetettem magam egy új könyvbe, amit le sem tudtam tenni. Szerencsére most nem volt sok dolgom, a sulis teendőimet elintéztem hét közben, itthon is elég jól állnak a dolgok.

17:30-18:00 - Összeszedtem a havi nagybevásárlást online, azt meg is rendeltem. (78.600 Ft)

18:00-19:00 - Elvittem az esti rendelésre Jancsi cicát, most volt neki esedékes az éves kivizsgálás (15.000 Ft).

19:00-20:30 - Ma is rendeltünk vacsit (6.200 Ft). Ilyenkor, mikor este végigpörgetem, milyen volt a nap, azon is végigmegyek, mennyit is költöttem ma. Nem mondom, nem a legjobb érzés, hogy csak ma lényegében elköltöttem a nettó tanári fizetésem felét. Viszont valamit enni is kell és szerencsére ketten vagyunk keresők a háztartásban.

Vasárnap - napi költés: 0 Ft

7:00-9:00 - Ma is kicsit lustábban indul a reggel, nem sietek sehova.

9:00-11:00 - Elkészítem az ebédet, még sütit is sütöttem.

11:00-12:30 - Volt még egy kis időm ebéd előtt, így kitakarítottam a fürdőt, a hálót és a nappalit.

12:30-13:30 - Ebédelünk Ferivel (és persze Jancsi cicával).

13:30-14:30 - Befejezem a takarítást.

14:30-17:30 - Takarítás közben megtaláltam még egy kupac dolgozatot, annak befejeztem a javítását.

17:30-tól pedig hol apukámmal, tesómmal beszéltünk telefonon, hol Ferivel vettük át a következő napot és olyan gyorsan eltelt a nap, hogy már mehettem is fürödni, aludni. Az ilyen napok végén, amikor nem költöttem semmire, olyan, mintha elég lenne az én középiskolai tanár fizetésem a megélhetéshez a fővárosban.

Heti ráfordítás összegzése

A héten tehát a következő tételeket töltöttem:

  • Hétfő: 51.050 Ft
  • Kedd: 2.800 Ft
  • Szerda: 30.500 Ft
  • Csütörtök: 5.100 Ft
  • Péntek: 14.040 Ft
  • Szombat: 99.800 Ft
  • Vasárnap: 0 Ft

Az összesen: 203.290 Ft, tehát kicsivel kevesebb, mint a teljes bevételem fele. Lényegében a teljes tanári fizetésem. Ilyenkor sokkol ez az információ és azt érzem, kevesebbet kellene rendelnünk vagy ruhára költeni. De azok a kis kényeztetések számunkra a héten, amikor nem kell csinálni semmit, csak elfogyasztani a vacsit, az ebédet.

Utószó, az eddigiek értékelése

Én mindenkit csak bátorítok, hogy nézzen végig 1-2 hónapot, hogy mire költ, sok esetben nagyon megdöbbentő, hogy mennyi olyan kis tétel van, amik nélkül igazából meglennénk, de mégis rendszeres kiadásnak számítanak. Én pár éve csináltam egy ilyen kiértékelést, akkor találtam egy csomó olyan tételt, amiket el is felejtettem, hogy vannak. Ilyen volt egy újság előfizetés, amit automatikusan vontak, vagy éppen a sok nasi, amit abban az időben fogyasztottunk. Azóta ezeket egészségesebb alternatívára cseréltük, ami nem csak a testünknek, de a pénztárcánknak is sokkal jobban megéri.

Összességében egyébként, ha nem ketten laknánk és ketten osztoznánk a költségeken, lehet, hogy nem laknék már Budapesten, mert nagyon magas mindennek a z ára ahhoz képest, hogy egyébként mennyi a tanári keresetem. Vagy ha mégis itt laknék, rengeteget dolgoznék mellette pluszban, hogy fedezni tudjam a lakhatásom, megélhetésem. Ugyanis Magyarország tanári fizetés szempontjából nem egy aranybánya. Viszont, mindent kárpótolnak a csillogó szemek, amikor sikerül egy nyelvvizsga vagy jól sikerül egy érettségi. Így jelen élethelyzetemben nem stresszel napi szinten az, hogy mennyi a tanári fizetés.

Tanár vagy? Extra bevételre van szükséged?

Csatlakozz a Qjob.hu-hoz! Vállalj neked tetsző korrepetálást és keress többet!

Csatlakozok

a cikk szerzője

Hagyj megjegyzést