ID 18371

Asztalost keresek

  • Nem elérhető feladatok
  • Egyedi megállapodás
  • 2800, 3. u., Tatabánya

Feladat információi

Egy összecsukható ágykeretet szeretnék 200x160-asat. Az összehajtást hosszanti irányban szeretném úgy, hogy a fa támla és karfa, amikor lehajtom a földre, akkor az legyen az ágy támasztéka. 2 támla kellene, az egyik fix. Ennek az a szerepe, hogy ne legyen a fal lerúgva. A másik támla kinézete hasonlít (de nem az) egy raklap aljára. Vagyis 3 db "fa kocka" egyenlő távolságra egymástól, rajtuk egy léc, majd újabb 3 fa kocka, rajta egy léc. Ez lesz az a rész, ami majd tartja az ágy másik felét, amikor lehajtjuk. A belső részre nem rácsozatot szeretnék, hanem teli lapot, mert erre lesz rátéve a futon. Azt szeretném, hogy erős legyen a szerkezet, ezért vélhetően elég nehéz lesz. Úgy kellene megoldani, hogy egy nő is könnyen ki tudja nyitni anélkül, hogy kihajtáskor vagy visszahajtáskor lecsapódna. Ez így leírva elég bonyolultan hangzik, ezért csatolok rajzot, hogy kb mire gondolok.

Fotó

Fizetési módok

Megállapodás szerint

A feladat teljesítési határideje

  • Feladat kezdésének időpontja: 02 nov. 2022, 23:00

A feladat részletei

  • 18371
  • A feladat létrehozva: 21 okt. 07:30-kor
  • Frissítve: 3 éve

Feladat létrehozója

Mátyás
  • +36 30 363 ** **
    Nem ellenőrzött
  • maxm*****@g****.***
    Ellenőrzött
  • Csak chates kommunikáció

További feladatok ebben a kategóriában

konyhabútor tervezés gyártás
  • 2254, 41, Nefelejcs u., Szentmártonkáta
  • 1 szakember válaszolt

Konyhabúor készítés, azonnali kezdés, méretek alaprajz csatolva, várom hívását.

Számlaképes hőszigetelőt keres
  • 7400, Beszédes József u., Kaposvár
  • 6 szakember válaszolt

Szép napot kívánok! 191nm felület teljes rendszer szintű hőszigetelésére (szinezéssel együtt) kérek ajánlatot a következők alapján. 1987-es építésű 2 szintes nyereg tetős családi ház, sajnos néhol (az orom csúcs közelében, alsó garázs külső falfelületénél) 2-5cm eltérés van a sík, vagy a függőlegestől, emiatt 110nm 10cm-es és 81nm 12cm-es EPS hagyományos polisztirol lapokkal szeretném csináltatni. A nyílászárók esetében a spaletta XPS lapokkal van borítva (nyílászáró csere történt). A tetőgerinc 9m magasan van. A vakolatot helyenként sajnos alá kell javítani. A munka magában foglalja a kezdő profilok felfúrását, a szigetelő lapok ragasztását, dübelezését, hálózását, mélyalapozását, valamint szinezését. Kezdő profil hosszúság 31-41 méter (teraszon nincs lábazati lehetőség). Szeretném még az idei fagyok beállta előtt, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor a lehető legkorábban megcsináltatni. A ház helyileg Kaposváron, a Beszédes József utcában van. Az ajánlatokat a ****.******.76@*****.*** email címre kérem küldeni. Árajánlatukat előre is köszönöm! Róth Zoltán

www.ujbuda.biz Vállaljuk lakások házak felújítását, építését, tetők javítását, cseréjét, teljeskörüen A-Z-ig *********** keressen meg minket
  • 0 szakember válaszolt

Üdvözletem keressen bizalommal. www.ujbuda.biz *********** lakások házak, felújítását, építését, vállaljuk, komplett tetők javítását, cseréjét, teraszok fedését, stb. Festést, burkolást, gipszkartonozást, villanyszerelést, fűtés megbeszélése, cseréje, javítása, kompletten. A-Z-ig mindent vállalunk keressen bizalommal minket. Bontásokat, épület csarnokok bontása nagy tapasztalattal teljes sitt elvitelével. Tisztelettel várjuk megrendelését. Ingyenes felmérés, illetve fotóról adunk egy árat. Köszönjük hogy egy becsületes csapatot választott, minket. )))

Jó napot kívánok! Balatonszárszó, Szóládi úti kicsi hétvégi házhoz keresek épületstatikust, hogy szakértő véleményt mondjon a házról, érdemese még nagyobb összeget a felújítására fordítani. Köszönettel: Pósa Zoltán **/***-****
  • Szóládi u., Balatonszárszó
  • 1 szakember válaszolt

Jó napot kívánok! Balatonszárszó, Szóládi úti kicsi hétvégi házhoz keresek épületstatikust, hogy szakértő véleményt mondjon a házról, érdemese még nagyobb összeget a felújítására fordítani. Köszönettel: Pósa Zoltán **/***-****

Napelempark építése! Brigádokat keresek!
  • 7 szakember válaszolt

Napelempark tartó konzolok összeépítésére é az összeépített keretekre a napelem táblák behelyezése keresek brigádokat. Folyamat leírás: keretek földön laza csavarozással összeillesztve, oszlop alapokra felemelés, előzetes szintezés, beállítás, csavarok tartóra húzása. Napelem táblák behelyezése, pontos szintezés, beállítás, csavarok készrehúzása. 10~15 fős brigádokat keresek. Kézi szerszámik, 4~6 fokos létrák kellenek! Csavarik meghúzásához ütve csavarozó + aksi ellátmány szükséges! 1 keretre 25~32 napelem táblát lehet felrakni. Napelem táblánként 1500 ft a javadalom. Helyszínek: balatoni, északnyugati, és jözép régiók. (Jelenleg az ott dolgozó 15 fős brigád 500 napelemtáblát tud felrakni naponta. Az 50 ezer ft/nap/fő) A munkára betanítjuk a brigádot, "okosságot" (technikát) megmutatjuk.) a cél a napi 500 napelem tábla/15 fős brigád.

Napelempark építése, brigádokat keresek.
  • 4 szakember válaszolt

Napelempark tartó konzolok összeépítésére é az összeépített keretekre a napelem táblák behelyezése keresek brigádokat. Folyamat leírás: keretek földön laza csavarozással összeillesztve, oszlop alapokra felemelés, előzetes szintezés, beállítás, csavarok tartóra húzása. Napelem táblák behelyezése, pontos szintezés, beállítás, csavarok készre húzása. 10~15 fős brigádokat keresek. Kézi szerszámok, 4~6 fokos létrák kellenek! Csavarok meghúzásához ütve csavarozó + aksi ellátmány szükséges! 1 keretre 25~32 napelem táblát lehet felrakni. Napelem táblánként 1500 ft a javadalom. Helyszínek: balatoni, északnyugati, és közép régiók. (Jelenleg az ott dolgozó 15 fős brigád 500 napelemtáblát tud felrakni naponta. Az 50 ezer ft/nap/fő) A munkára betanítjuk a brigádot, "okosságot" (technikát) megmutatjuk.) a cél a napi 500 napelem tábla/15 fős brigád. Telefonszám: hetvenes kettőszáz-negyvenkettő tizenkettő ötvenkilenc. **.***.**.**

Munka
  • Törökszentmiklós
  • 0 szakember válaszolt

Könyü szerkezetük.haz építése és szigetelése bontás falazási munkálatok festés glettelés.kartonozas.es egyéb munkálatokat vállalok

Ablakcsere
  • 2800, Tatabánya
  • 8 szakember válaszolt

sziasztok! 3 db 210*150 cm-es kétszárnyú, bukó-nyíló műanyag ablak cseréjéhez keresek segítséget. Az ablakok

Lakásfelújításra szakembert keresek Debrecenben
  • Debrecen4026, 10, Péterfia u., Debrecen
  • 17 szakember válaszolt

100 m2 ház felújítása. Szobák festése, konyha, fürdőszoba teljeskörű burkolása.

Üdv komuves munkát vállalok ország szerte.
  • 1093, 30, Közraktár u., Budapest
  • 0 szakember válaszolt

Üdv. Kőműves munkát vállalok.

Beltéri ajtóbol kellene vágni és a helyére rakni
  • 3535, Kuruc u., Miskolc
  • 3 szakember válaszolt

Bármikot amikor neked jó

200 nm tetőtéri hőszigetelés gipszkartonozással meglévő kőzetgyapottal
  • 31 szakember válaszolt

200 nm tetőtéri hőszigetelés gipszkartonozással meglévő puha kőzetgyapottal Budapest 22. kerületében.