ID 53025

Fürdőszoba felújítás

  • Ajánlatkérésre zárva
  • Egyedi megállapodás
  • Városmajor u., Budapest

Feladat információi

Üdvözlöm! Árajánlatot szeretnék kérni a következő munkára: Fontos szempont, hogy február második felében, március elején szeretnénk kezdeni. Budapest XII, Városmajor utcai régi bérházban keresünk szakembereket fürdőszoba teljes felújítására, amely a következő feladatat tartalmazza: -vékony válaszfalak bontására (kép csatolva, a wc-től balra levő falat, és az ajtó-bojler közötti falat szeretnénk bontani. -új csempe, illetve járólap burkolása (normál méretű, nem nagy) -zuhanyzó kialakítására. (mostani kialakításban meg van emelve, azt szeretnénk, hogy ez meg tudnák oldani a padlóval egy síkban), szegélyt is beépítenének. -wc csésze cseréje A fürdőszoba alapterülete nagyjából 5 négyzetméter, ebből l 1 m x 0.9 a zuhanyzó A fürdőszoba nagyjából L alakú, a szélesebb részen 2m széles, összességben 2.5 m hosszú. További képeket illetve pontos alaprajzot igény esetén küldök. A vízvezetékek, valamint a villany elhelyezkedésén nem tervezünk változtatni. A törülköző szárító, gázbojler maradna. A beépített wc tartály állapota kérdéses, de a kialakítás mindenképp maradna. A lakás a 2. emeleten van, lift sajnos nincs. Parkolás csak az utcán lehetséges. Üdvözlettel: Sebestyén Mátyás

Fotó

Fizetési módok

Megállapodás szerint

A feladat részletei

  • 53025
  • A feladat létrehozva: 30 jan. 14:08-kor
  • Frissítve: egy éve

Feladat létrehozója

Mátyás
  • +36 30 288 ** **
    Ellenőrzött
  • sebes******@g****.***
    Ellenőrzött
  • Telefonon és chaten is lehet kommunikálni

További feladatok ebben a kategóriában

Furdoszoba, konyha felujitas
  • 17 szakember válaszolt

Miskolcon a Stadion utcaban egy 28nm-es garzon furdoszobajat es konyhajat szeretnem felujitani. Erre tisztelettel varnek jelentkezot. Koszonom!

Burkolás
  • 2120, Dunakeszi
  • 27 szakember válaszolt

25-30 nm-en régi járólap felszedése, majd újra burkolása 60x60-as kőporcelán lapokkal, oldalfalakon lábazattal, sitt elszállítása. A burkolásban van 16 lépcsőfok is. Kérem, hogy konkrét nm-árakat adjanak meg az összehasonítás végett! (bontás, burkolás, lépcső burkolás, fugázás, lábazat)

Hidegburkolás
  • 5540, Szarvas
  • 6 szakember válaszolt

Beton terasz 1 lécsővel. A terasz oldala is, ami 10 cm magas . A méret 6,2X 4,6. A lap 60x60 cm.

Hidegburkolás
  • 7632, Pécs
  • 8 szakember válaszolt

Egy most vett 62 négyzetméteres panel lakás folyosóján illetve konyháján (jelenleg ott lerakott lapon) szeretnék válzoztatni.

Parketta felújítás
  • 3 szakember válaszolt

Sport-parketta csiszolás, lakkozás.

Hidegburkolás
  • 2111, Szada
  • 22 szakember válaszolt

Meglévő burkolat bontása, új burkolat szakszerű elhelyezése, víz szigetlés

Műgyanta padlót szeretnék konyhába
  • 2886, 3, Kinizsi u., Réde
  • 8 szakember válaszolt

45nm2 terasz műgyantázása

Fürdőszoba felújítás 18. kerületben
  • Budapest
  • 40 szakember válaszolt

A fürdőszobánkban szeretnénk lecserélni a régi burkolatot, szükségünk lenne a hideg és melegvíz hálózat részleges átalakítására (a későbbi kazáncseréhez - amit a gyártó szakszervize csinálna). Szeretnénk cserélni a kádunkat és a WC-t is. A fürdőszobánk 5 nm-es. Márciustól április közepéig keresünk szakember a víz-csatorna-burkolási feladatok elvégzésére.

Hidegburkolás
  • 1215, Budapest
  • 36 szakember válaszolt

115 m2-es, 5 szobás családi ház padlóburkolatának teljes cseréje. Jelenleg parketta van, ami teljes cserére szorul.

Hidegburkolás
  • 6077, Orgovány
  • 8 szakember válaszolt

Külső teljes burkolása

Műgyanta padlót szeretnék garázsba
  • Budapest
  • 3 szakember válaszolt

132,4 m2 garázs aljzatának műgyanta padló készítésére szeretnék ajánlatot kérni, az alábbi részletek figyelembevételével. Újépítésű ház, új (több mint 30 napos) szálerősített estrich aljzat, temperáló padlófűtéssel… 5 részre osztható (dilatáció) Viszonylag sík felület (+/- 3mm) enyhe lejtéssel a közép vonalon elhelyezkedő padlóösszefolyó (s.kék) irányába Megjelenése, közép-szürke szín, minimális ezüst glitter E-mailen szeretném kérni az ajánlatokat

Hidegburkolás
  • 2100, Gödöllő
  • 19 szakember válaszolt

11 m2 emeleti terasz burkolására (+ kiegyenlítés , vízszigetelés) van szükségem