Jogi tanácsadás
Feladat információi
Tisztelt Címzett!
06.15-én volt az esküvőnk. Baráti ismeretség miatt tartottuk ott és kizárólag készpénzzel fizethettünk, ami nem okozott problémát, mert megállapodtunk az étel esetén egy fix összegben. Fontos, hogy a kommunikáció csak messengeren történt és ott is lett leokézva a hely tulajdonosával. Másnap vasárnap nem volt ott akivel megegyeztünk, az édesanyukájával tudtunk egyeztetni és ő egy végösszeget mondott, ami jóval magasabb lett, mint amiről megállapodtunk. Azt mondta, hogy fizessük ki és a fiával tudunk majd később egyeztetni. Ez a mai napig nem sikerült, különböző okokat sorolgatnak. Cégem által sikerült jogásszal beszélnem, de ő nem vállalhatja el, így kérem Önök segítségét. Ha jól tudom, mivel csak messengeren volt kommunikáció sehol máshol , így az is jogerős tud lenni ajánlat kötöttség szempontból és fizetési meghagyást tudnánk indítványozni, előzetes beszélgetést követően?!
~***-*** *** forintról lehet szó, amit visszaszeretnénk kapni. Sajnos a mai napig nem kaptuk meg az ígért tételes listát és a számlát sem(Étteremről van szó)!
Sajnos nincs sok összegünk erre, ~ 50 000 Ft-ot tudnánk rászánni, de várjuk az ajánlatokat.
A pozitív oldallal tisztában vagyunk, de szeretnénk tudni, hogy milyen negatív ügy lehet még ebből. Pl. gondolok itt többletköltségről, az ügyvédi díj behajtható e másik féltől?
Az ügyről természetesen van beszélgetésünk , illetve részletesebben is el tudjuk majd mesélni.
Fizetési módok
Megállapodás szerint
A feladat részletei
- 84974
- A feladat létrehozva: 27 jún. 13:29-kor
- Frissítve: egy éve
Feladat létrehozója

- +36 70 948 ** **Ellenőrzött
- szepesi********@g****.***Ellenőrzött
- Telefonon és chaten is lehet kommunikálni
2 szakember válaszolt

Ákos
- (1 értékelést)
- Egyedi megállapodás

Zsolt
- 20 000 Ft/szolg.
További feladatok ebben a kategóriában
Jogi tanácsadás
- 1037, Budapest
- 0 szakember válaszolt
Angol nyelvű, céges, külföldi autóhasználatra vonatkozó meghatalmazás ellenjegyzése.
Jogi tanácsadás
- 1163, Budapest
- 0 szakember válaszolt
Gyabusítás, ártatlanság vélelme, hamis vád elleni ügyintézés
Jogi tanácsadás
- 1054, Budapest
- 0 szakember válaszolt
Lakásvásárlási kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalása.
Jogi tanácsadás
- 6753, Szeged
- 1 szakember válaszolt
Munkahelyi balesettel kapcsolatosan szeretnék tanácsot kérni