Réti Gabriella

Magánszemély
  • Szolgáltatások
  • Magamról
  • Kapcsolat

Magamról

Szép jó napot kívánok Mindenkinek! Szakképzettségemet tekintve elhivatott reklám - és nyomdai, illetve webgrafikus vagyok, körülbelül öt éve kiegészítettem a tevékenységi körömet marketinggel és PR - ral is. Arculatokat tervezek, illusztrációkat rajzolok, cégek közösségekkel való kommunikációját, marketingjét managelem és lelkesen ötletelek - igen, mindezt a saját számítógépemen. Ez mind szép és jó, csodálatos karriernek tűnik, amely az is volt egészen a koronavírus-okozta felfordulásig. Álomkarrier, álommunka, a kollégával sajnos mégis térdre kényszerültünk, nem sokkal a karantén vége előtt, így kénytelenek voltunk a gyerekként dédelgetett kis cégünket elengedni. Ám a világ nem áll meg, nehezen - de büszkén helyt kell állni, hiszen a legkompetensebb ember akire számíthatok, az én saját magam vagyok. Így hát kipróbáltam magam a kisteherszállításban, szereztem tapasztalatot 3.5 tonnás nagy autókkal és sofőrködtem éjszaka is, amikor az egyetlen útmutatást csak a GPS tudta nyújtani, tévedtem már el és ragadtam már nagy autókkal olyan helyeken, ahonnan azelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy ki tudok jutni. De a kitartás makacsul örök. Mégis, amikor egy álomkarrierre asszociálok, nem tudok másra gondolni mint arra, hogy nem véletlenül tanultam és trappoltam annyit azért, hogy most elmondhassam: Grafikus-marketinges vagyok, ezt akarom csinálni. Itthonról dolgozom, mindenem megvan hozzá, folyamatosan fejlesztem magam, hiszen a tudás mindig gyarapítható és a legjobb tanár maga a munka, még így 8 év szakmai múlttal is a hátam mögött. Tehát szeretettel és megingathatatlan elhatározással állok elébe minden olyan feladatnak, amelyhez hasonlót már csináltam és olyanok elébe is, amelyeket még sosem. Miért? Mert számomra már világos, hogy ha az ember meg akar oldani valamit, akkor azt megteszi - ha kell féllábon állva is. Mindenkinek hasonló kitartást és jó egészséget kívánok ebben az erőteljesen megnehezített időszakban! Üdvözlettel és szeretettel: Gabriella

Szép jó napot kívánok Mindenkinek!

Szakképzettségemet tekintve elhivatott reklám - és nyomdai, illetve webgrafikus vagyok, körülbelül öt éve kiegészítettem a tevékenységi körömet marketinggel és PR - ral is. Arculatokat tervezek, illusztrációkat rajzolok, cégek közösségekkel való kommunikációját, marketingjét managelem és lelkesen ötletelek - igen, mindezt a saját számítógépemen. Ez mind szép és jó, csodálatos karriernek tűnik, amely az is volt egészen a koronavírus-okozta felfordulásig. Álomkarrier, álommunka, a kollégával sajnos mégis térdre kényszerültünk, nem sokkal a karantén vége előtt, így kénytelenek voltunk a gyerekként dédelgetett kis cégünket elengedni. Ám a világ nem áll meg, nehezen - de büszkén helyt kell állni, hiszen a legkompetensebb ember akire számíthatok, az én saját magam vagyok.

Így hát kipróbáltam magam a kisteherszállításban, szereztem tapasztalatot 3.5 tonnás nagy autókkal és sofőrködtem éjszaka is, amikor az egyetlen útmutatást csak a GPS tudta nyújtani, tévedtem már el és ragadtam már nagy autókkal olyan helyeken, ahonnan azelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy ki tudok jutni. De a kitartás makacsul örök.

Mégis, amikor egy álomkarrierre asszociálok, nem tudok másra gondolni mint arra, hogy nem véletlenül tanultam és trappoltam annyit azért, hogy most elmondhassam: Grafikus-marketinges vagyok, ezt akarom csinálni. Itthonról dolgozom, mindenem megvan hozzá, folyamatosan fejlesztem magam, hiszen a tudás mindig gyarapítható és a legjobb tanár maga a munka, még így 8 év szakmai múlttal is a hátam mögött.

Tehát szeretettel és megingathatatlan elhatározással állok elébe minden olyan feladatnak, amelyhez hasonlót már csináltam és olyanok elébe is, amelyeket még sosem. Miért? Mert számomra már világos, hogy ha az ember meg akar oldani valamit, akkor azt megteszi - ha kell féllábon állva is.

Mindenkinek hasonló kitartást és jó egészséget kívánok ebben az erőteljesen megnehezített időszakban!

Üdvözlettel és szeretettel:

Gabriella

Nyelvtudás

Angol

Szolgáltatási terület és elérhetőségek

  • Terület

    1013, Budapest

  • Telefon

    +36 30 572 ** ** Tovább

  • Weboldal

    Nem elérhető

Mi várható ezután?

Kérj árajánlatot ettől a szakembertől! Ez ingyenes, megbízási kötelezettség nélkül.

  • 1. Írd meg mit kell a szakembernek csinálnia
  • 2. Kapj ingyenes ajánlatot (árat, határidőt, munkavégzési feltételeket)
  • 3. Bízd meg őt, amennyiben megfelelőek a feltételek