Darab Gábor

Magánszemély
  • Szolgáltatások
  • Magamról
  • Kapcsolat

Magamról

Nagyjából 15 éve tévedtem be és el a virtuális világba, és azóta sem találtam ki belőle, bár nem is nagyon kerestem eddig a kivezető utat. Az, hogy online lét előtt mivel foglalkoztam, egyrészt lényegtelen, másrészt érdektelen jelen iromány lényegét tekintve. Mivel is foglalkoztam eddig az interneten? No, ez egy jó kérdés. Talán legegyszerűbb válasz erre a kérésre az, hogy egyrészt néhány komplex feladatot sikerült átlátnom és egyedi, újragondolt rendszert tudtam teremteni olyan problémakörökben és témákban, ahol ez másoknak nem sikerült. Akinek ezt a mondatfűzért sikerült elsőre felfogni, annak jövök két csatos bambival. Inkább írok példákat, az talán érthetőbb lesz. 1. Tartalomírás Talán ebben jó vagyok, vagy legalább is ezzel áltatom magam néha. Ha adott egy weboldal ötlet, amit szeretne a polgár megvalósítani. Ehhez adott egy admin felület, ahol ezt meg lehet valósítani, akkor szinte bármilyen témában képesnek tartom magam arra, hogy a nagyérdemű számára is emészthető formájú, rendszerbe foglalt tartalmat hozzak létre. Ilyen jellegű feladatból 10 feletti referenciával tudok szolgálni, a több mint 1000 oldalból álló pókeriskola létrehozásától kezdve a néhány felületből álló német cégalapító oldalig. 2. Üzemeltetés és marketing. Amennyiben igény van rá, természetesen rendelkezem megfelelő üzemeltetési és marketing tapasztalattal is. Képes vagyok akár egy sikereses közösségi, akár egy Ad-Works kampány lebonyolítására is. 3. Videó vágás / szerkesztés, adatfeldolgozás Professzionális, jogtiszta videó vágó és szerkesztő programok segítségével szinte bármilyen videós utómunkálatot el tudok végezni. Programismeret: Pinnacle Studio (23 UP), Gimp2, Video Suite, Moviavi, Sweet Home, Easy Gif, stb… MS Office mi professzionális szinten történő alkalmazása nem jelent problémát számomra.(Word, Excel, PowerPoint, Gimp, etc…) 3. Kreatív szöveg Ha igény van rá (ha nincs akkor is), időnként sikerül elkövetnem hosszabb-rövidebb irományokat. Ezt néha megbízásból, néha egy-egy pályázatra, nem ritkán csak magam szórakoztatására teszem meg.

Nagyjából 15 éve tévedtem be és el a virtuális világba, és azóta sem találtam ki belőle, bár nem is nagyon kerestem eddig a kivezető utat. Az, hogy online lét előtt mivel foglalkoztam, egyrészt lényegtelen, másrészt érdektelen jelen iromány lényegét tekintve.

Mivel is foglalkoztam eddig az interneten? No, ez egy jó kérdés. Talán legegyszerűbb válasz erre a kérésre az, hogy egyrészt néhány komplex feladatot sikerült átlátnom és egyedi, újragondolt rendszert tudtam teremteni olyan problémakörökben és témákban, ahol ez másoknak nem sikerült. Akinek ezt a mondatfűzért sikerült elsőre felfogni, annak jövök két csatos bambival. Inkább írok példákat, az talán érthetőbb lesz.

1. Tartalomírás

Talán ebben jó vagyok, vagy legalább is ezzel áltatom magam néha. Ha adott egy weboldal ötlet, amit szeretne a polgár megvalósítani. Ehhez adott egy admin felület, ahol ezt meg lehet valósítani, akkor szinte bármilyen témában képesnek tartom magam arra, hogy a nagyérdemű számára is emészthető formájú, rendszerbe foglalt tartalmat hozzak létre. Ilyen jellegű feladatból 10 feletti referenciával tudok szolgálni, a több mint 1000 oldalból álló pókeriskola létrehozásától kezdve a néhány felületből álló német cégalapító oldalig.

2. Üzemeltetés és marketing.

Amennyiben igény van rá, természetesen rendelkezem megfelelő üzemeltetési és marketing tapasztalattal is. Képes vagyok akár egy sikereses közösségi, akár egy Ad-Works kampány lebonyolítására is.

3. Videó vágás / szerkesztés, adatfeldolgozás

Professzionális, jogtiszta videó vágó és szerkesztő programok segítségével szinte bármilyen videós utómunkálatot el tudok végezni. Programismeret: Pinnacle Studio (23 UP), Gimp2, Video Suite, Moviavi, Sweet Home, Easy Gif, stb…

MS Office mi professzionális szinten történő alkalmazása nem jelent problémát számomra.(Word, Excel, PowerPoint, Gimp, etc…)

3. Kreatív szöveg

Ha igény van rá (ha nincs akkor is), időnként sikerül elkövetnem hosszabb-rövidebb irományokat. Ezt néha megbízásból, néha egy-egy pályázatra, nem ritkán csak magam szórakoztatására teszem meg.

Nyelvtudás

Német, Angol, Magyar

Szolgáltatási terület és elérhetőségek

  • Terület

    3530, Miskolc

  • Telefon

    +36 30 472 ** ** Tovább

  • Weboldal

    Nem elérhető

Mi várható ezután?

Kérj árajánlatot ettől a szakembertől! Ez ingyenes, megbízási kötelezettség nélkül.

  • 1. Írd meg mit kell a szakembernek csinálnia
  • 2. Kapj ingyenes ajánlatot (árat, határidőt, munkavégzési feltételeket)
  • 3. Bízd meg őt, amennyiben megfelelőek a feltételek