Norbert

Magánszemély
  • Szolgáltatások
  • Magamról
  • Kapcsolat

Válaszd ki a szolgáltatás kategóriát

Magamról

Már tini korom óta foglalkoztat a zene, azóta folyamatosan fejlesztem magam. Eleinte örültem, hogy különböző szórakozóhelyekre hívtak zenélni, ami most visszagondolva nem volt túl nagy feladat. Az ilyen helyeken egy megszokott stílust kell képviselni, amit szinte minden vendég ismer, szeret és ki tud tőle kapcsolódni. Pár éve viszont történt egy fordulat és egyik nagyon jó barátom felkért, hogy zenéljek az esküvőjükön, amit örömmel el is fogadtam – akkor még nem sejtettem mennyire is más és nagy feladat ez. Viszont annyira jól sikerült, hogy kaptam még egy felkérést, és ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Emlékszem, hogy 2018-ban teljesen alapfelszereltséggel rendelkeztem, és csupán néhány felkérésem volt, ellenben 2019-ben betelt az egész naptáram, minden hétvégén több esküvőm is volt, és a felszereltségem is folyamatosan bővítem.

Már tini korom óta foglalkoztat a zene, azóta folyamatosan fejlesztem magam. Eleinte örültem, hogy különböző szórakozóhelyekre hívtak zenélni, ami most visszagondolva nem volt túl nagy feladat.

Az ilyen helyeken egy megszokott stílust kell képviselni, amit szinte minden vendég ismer, szeret és ki tud tőle kapcsolódni. Pár éve viszont történt egy fordulat és egyik nagyon jó barátom felkért, hogy zenéljek az esküvőjükön, amit örömmel el is fogadtam – akkor még nem sejtettem mennyire is más és nagy feladat ez. Viszont annyira jól sikerült, hogy kaptam még egy felkérést, és ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Emlékszem, hogy 2018-ban teljesen alapfelszereltséggel rendelkeztem, és csupán néhány felkérésem volt, ellenben 2019-ben betelt az egész naptáram, minden hétvégén több esküvőm is volt, és a felszereltségem is folyamatosan bővítem.

Szolgáltatási terület és elérhetőségek

  • Terület

    2800, Tatabánya

  • Telefon

    +36 70 670 ** ** Tovább

  • Weboldal

    Nem elérhető

Mi várható ezután?

Kérj árajánlatot ettől a szakembertől! Ez ingyenes, megbízási kötelezettség nélkül.

  • 1. Írd meg mit kell a szakembernek csinálnia
  • 2. Kapj ingyenes ajánlatot (árat, határidőt, munkavégzési feltételeket)
  • 3. Bízd meg őt, amennyiben megfelelőek a feltételek