Szomszéd Nándor

Magánszemély
  • Szolgáltatások
  • Magamról
  • Kapcsolat

Magamról

Szomszéd Nándor Gergely vagyok, 23 éves. 16 éves korom óta mozgok a modell világban. Modellkedtem 4 éven át majd pedig át tértem a kamera másik oldalára és azóta fotográfusként tevékenykedem. Különös képpen a modell fotózással foglalkozom. Mindig is megtaláltam a hangot a modellekkel és egyáltalán nem áll távol a velük való munka. Jó szervező és probléma megoldó képességgel rendelkezem. Tanulmányaim során az én szervezésem közremüködésével készült el az imázsfilm, ezek között is a modellek megszervezése a helyszín biztosításának intézése. Ezek mellett pedig a promociós anyag létrejövetelében is segédkeztem. Jelenleg Kiadványszerkesztő technikusnak tanulok, gyakorlottan mozgok az alábbi programokban: Adobe Photoshop, Adobe Indesign, Adobe Illustrator, Corel Draw, Microsoft és Libre Office termékcsaládban. Windows-os illetve MAC-es környezetet is tudom kezelni. Jártas vagyok a weboldal kezelésben is, tartalom szerkesztés, frissítés. Fontosnak tartom, hogy mindent a legjobb tudásom szerint végezzek el. Mivel ilyen kompetenciákkal rendelkezem ez által én úgy gondolom mindenképpen sikeres lenne a közös munka Önökkel.

Nyelvtudás

Angol, Magyar

Szolgáltatási terület és elérhetőségek

  • Terület

    2344, Dömsöd

  • Telefon

    +36 30 155 ** ** Tovább

  • Weboldal

    Nem elérhető

Mi várható ezután?

Kérj árajánlatot ettől a szakembertől! Ez ingyenes, megbízási kötelezettség nélkül.

  • 1. Írd meg mit kell a szakembernek csinálnia
  • 2. Kapj ingyenes ajánlatot (árat, határidőt, munkavégzési feltételeket)
  • 3. Bízd meg őt, amennyiben megfelelőek a feltételek