Article Image

A szabadúszó munka belülről – interjú Kovács Dániel programozóval

Hogyan kezdjen el szabadúszúként kétszer annyit keresni?

Kovács Dániel szabadúszó fejlesztő, szívesen vállalta, hogy interjút ad a Qjob.hu-nak. Dániel az interjúban elmeséli szabadúszóvá válásának történetét, felfedi a sikeres munka, a motiváció és a fegyelem apró titkait, és érinteti a távmunkában rejlő lehetőségeket. 

Legyél szakember

- Hogyan lett belőled szabadúszó? 

- Gyerekkorom óta szabadúszónak készültem, ez alkat kérdéseSzemély szerint nincs szükségem nagy csapatra, abszolút képes vagyok önállóan dolgozni és magamat motiválni. Mindig is szerettem belemerülni egy feladatba, és teljes egészében magam elvégezni. A szabadúszó munkát kifejezetten nekem találták ki.  

De hosszú ideig – a 90-es évekig –ez a lehetőség nem létezett, én is csak 2013 óta dolgozom szabadúszóként. Szakterületem a szoftverfejlesztés, de nem áll távol tőlem a honlapkészítés és a webfejlesztés sem. 

Meglehetősen hosszú utat tettem meg eddig: dolgoztam kutatási-, és sportterületen és szoftverfejlesztői vezetői pozícióban. 

Végül oda jutottam, hogy ma már szabadúszó fejlesztőként dolgozom. 

- Mi a legvonzóbb a szabadúszó munkában? 

- Az, hogy megtehetem, saját magam osztom be az időmet, és a fizetésem is megfelelő. És ezen felül természetesen az is, hogy választhatok a munkák közül. Tényleg csak olyan feladatokat választok a Qjob.hu oldaláról, amelyek érdekelnek, és nem csinálom azokat, amelyek nem.Csak akkor dolgozom, amikor számomra kényelmes. Ezért is volt nagy segítség, hogy felfedeztem a Qjob-ot. 

A szabadúszó magabiztos a képességeiben, tudásában, képes kitűzni a maga számára egy feladatot, és önállóan eredményt elérni 

- Melyek a szabadúszóként végzett munka főbb hiányosságai, hibái? Vannak olyan emberek, akiknek nem való a szabadúszó munka? 

- A szabadúszó életforma egyáltalán nem való azok számára,    akiknek külső motivációra van szükségük. Ha  mindig kell egy főnök, aki feladatokat ad, ha támogatni kell az önértékelést, akkor nem érdemes a szabadúszó pályára lépned. 

A szabadúszó magabiztos a képességeiben, tudásában, képes kitűzni a maga számára egy feladatot és önállóan eredményt elérni. A szabadúszónak nincs szüksége plusz külső motivációra. Ez nagyon fontos, ahhoz, hogy sikeres legyen. 

Létezik azonban még egy olyan paraméter, mint az introvertált-extrovertált személyiségjegy.. A szabadúszó munka alapvetően az introvertáltak számára való, azoknak, akik kényelmetlenül érzik magukat az irodában – ott zavarják őket a koncentrálásban, kérdeznek, rádírnak, telefonálnak. Teljesen megszabadulva a külső ingerektől - csak ilyen körülmények között tudnak az introvertáltak hatékonyan dolgozni. A szabadúszó életforma pedig ezt lehetővé teszi. Nem véletlen, hogy sok frontend fejlesztő barátom is az otthoni munkára esküszik. Persze figyelembe kell venni az otthoni környezetet is: ha két gyerek lohol a nyakadban jobb az iroda. 

- Most csak a fejlesztőkről beszélünk? 

 Is. Ez vonatkozik más területekre is, például, egy tervezőnek, legyen az építész vagy grafikus,  összpontosításra van szüksége. Számomra a szabadúszó egy olyan szakember, aki elvállal egy adott feladatot, és önállóan sikeresen el is végzi azt. 

- Egy szabadúszó életében sok kihívás van. Hogyan lehet fenntartani az egyensúlyt a munka, a család, és az egészség között? 

Mióta szabadúszóként dolgozom, sokkal több időm lett, és azt sokkal jobb minőségben tudom elötlteni. . Tudok időt szánni a pihenésre, ha úgy alakul, az egészségemre is, mindezt akkor, amikor csak megfelelő.  

Ami a munka és magánélet közötti egyensúlyt illeti, itt természetesen megvan a kihívás, amely önfegyelmet igényel: „vége, mára befejeztük a munkát, menjünk pihenni”. Az én esetemben a munkanap időbeosztása átalakult: reggel a személyes, családi ügyeket intézem, majd edzés, és csak ezt követően, délután két-három órakor kezdek dolgozni, és este tizenegy-tizenkettő körül fejezem be. Számomra ez így kényelmes, míg másoknak nem mindig az. 

Az ügyfelek annak örülnének, ha egész éjjel dolgoznék. 

QJOB.HU: - És az ügyfelek számára? 

DÁNIEL: Az ügyfelek annak örülnének, ha éjjel-nappal dolgoznék, és általában mindig rendelkezésre állnék, és bármilyen kérdésükre tudnék válaszolni. Azonban az én munkarendem nem mindig egyezik az övékkel, így ritkán van lehetőség a közös közös találkozókra. Ennek ellenére szinte mindig kényelmesen kommunikálunk. Nem győzőm hangsúlyozni még egyszer:: az idő beosztásához a szabadúszónak nem kis fegyelemre van szüksége. 

- Hogyan tud egy szabadúszó magasabb havi bevételt elérni, mint az alkalmazottként? 

Magamról csak azt mondhatom, hogy a jövedelmem a másfélszeresére nőtt az alkalmazotti lét feladása óta. 

Legyél szakember

Mint minden szakmában: a tudásod, tapasztalatod növelésével. A pénzt azok a szakemberek kapják, akik mindig valami mást, többet csinálnak, mint a versenytársak. Minél egyedülállóbbak a készségeid, annál nagyobb a piaci értéked.  

Magamról azt mondhatom, hogy a jövedelmem a másfélszeresére nőtt az alkalmazotti lét feladása óta. És hiszem, nem itt van a vége. Folyamatosan képzem magam, keresem az érdekes projekteket alkalmazási területeket. Nemrég belekezdtem egy új, sok kihívást rejtő innovatívmegbízásba, amelyet a QJob.hu-n találtam, és bár szívesen beszélnék róla, mert rengeteg izgalmas megoldást tartalmaz, sajnos még nem lehet.. 

- Milyen forrásokat javasolsz, amelyek segíthetenek a szabadúszó fejlesztőknek eredményesen dolgozni? 

Érdekes kérdés – az egyetemen például nincs külön kurzus a szabadúszók számára. Ez egy életmód. És egy fejlesztő képességeinek fejlesztésére ma már rengeteg forrás áll rendelkezésre a neten, meglepően sok ingyenesek is.  És mindenképpen javaslom, hogy legyünk tudásban, kulturális mindenevők: a széles látókör a legmeglepőbb problémamegoldási eszköztárat adja a kezünkbe.  

A magasan, egy területen képzett specialistáknak nek  szabadúszóként olykor nehezebb szabad rést találni a piacon.. 

A szabadúszó munkájának egyik jellemzője, hogy különböző területeken alkalmazott feladatokat kell megoldani. Például egy programozónak szüksége lehet számviteli, fizikai, elektronikai, sőt, akár mátrixszámítási ismeretekre. Aki nagyobb tudással bír, hatékonyabban oldja meg a problémákat a különféle területek ismereteinek bevonásával. 

A csak egy területre specializálódott, magasan képzett szakembereknek, szakértőknek szabadúszóként olykor nehezebb szabad rést találni a piacon. 

- Milyen előrejelzések, tendenciák figyelhetők meg a szabadúszó munkában a világon? 

- A szabadúszó piac minden bizonnyal bővül. Az elmúlt 10 évben ugrásszerű változás következett be a világban a távmunka (és a szabadúszó munka – mint annak egyik fajtája – területén.  

Több vállalat is arra buzdította az embereket, hogy dolgozzanak otthonról, és csökkentették az irodakapacitásukat. Voltak olyan előrejelzések is, hogy hamarosan majdnem minden irodai dolgozó otthonról fog dolgozni. Csakhogy nem így lett, a vállalatok ismét irodákat bérelnek és embereket vesznek fel oda. A divat elmúlt, és nyilvánvalóvá vált, hogy egyes tevékenységek, különösen az innovatív iparágakban, intenzívebb kommunikációt igényelnek, amelyet nehéz megvalósítani távoli munkavégzés esetén.  

Például Elon Musk esetében a SpaceX rakétáinak megépítésénél a szabadúszók aligha lehettek voan eredményesek. Egyszerűen itt nem elég az önálló munka,  a hatékonyság érdekében össze kellett gyűjteni őket, egy helyiségben. Az ilyen csapatmunkák esetében az irodának nincs alternatívája.  

Egyelőre úgy látom, hogy a programozás, honlapkészítés és webfejlesztés megfelelő körülmények esetén irodában és otthon is végezhető, és tényleg az egyén preferenciájától függ, hogy melyiket választja. 

A „hétköznapibb”,kevésbé innovatív munkák esetében, amikor csak időszakosan van szükség magasan képzett munkavállalókra bizonyos feladatok elvégzéséhez, a szabadúszók nem helyettesíthetők. Az ilyen szabadúszók alkalmazása szélesedni fog:a vállalatok számára előnyös fenntartani a külső támogatási lehetősége, és az ideiglenes feladatokhoz kívülről specialistákat alkalmazni. 


Ha te is szeretnél egyik blogbejegyzésünk hőse vagy szerzője szeretnél lenni, küld el történetedet vagy ötletedet a  info@qjob.hu  címre

Qjob szakember

Hagyj megjegyzést