Vélemények a szakemberekről és megrendelőkről
A sok pontatlanságtól és nyelvhelyességi hibától eltekintve összeségében jól fordított. Ár érték szempontjából minden esetben. Nagyon javasolt lektorálás a fordítást követően.
Nagyon jól lehetett együtt dolgozni, a jelentkezéstől számítva rövid idő alatt meg is tudtunk beszélni mindent. Korrekt, egyértelmű, ajánlom! :)
Regina a megbeszéltek szerint kiválóan dolgozott, a feladattal nagyon hamar elkészült. Csak ajánlani tudom!
Kérdéseimre hamar válaszolt, segítőkész volt. Annak ellenére, hogy részemről elhúzódott a fordítás, nem jelölt meg végső határidőt.
Dolgoztam már együtt Krisztiánnal, akkor is pontos és gördülékeny volt a munka, ahogy most is.
Ferenc a megbeszéltek szerint dolgozott, és mindent megtett a helyes kivitelezésért
köszönöm, hogy bízott munkámban. Udvariasság - 5, Pontosság - 5, Hozzáállás - 5 ajánl!
Mindent a megbeszéltek alapján csinált, alapos ée tiszta munkát végzett. Bárkinek szívesen ajánlom akinek takarításra van szüksége.
Nem volt nagy munka, de konnyen ment. Rendes volt a megrendelo. Koszonom a lehetoseget

Egyszerűen egyeztettuk az időpontot, szerencsere kozel volt hozzam a megrendelő. Udvarias volt, rögtön készpénzben kifizette az elvegzett munkamat, legközelebb is dolgoznék vele együtt.

Finomak voltak a falatkak, Konnyu volt vele az egyeztetes, normalis volt a szakember, koszonom a munkajat

Mindig elérhető volt, rugalmasan tudtunk telefonon egyeztetni. A csokor szép és friss volt, bárkinek szívesen ajánlom!

Konnyen ment a beszelgetes, telefonon egyeztettunk mindent. Szemelyesen nagyon normalis volt a megrendelo.

Rendesen elvegezte a munkat, nem volt ra panasz, a megbeszelt idoben erkezet. Koszonom a munkajat

Nagyon kedves volt, egyszeru volt a kozos munka. A lakas nagyon tiszta volt, konnyen tudtam elvegezni a munkam. A megrendelo udvarias volt.

Roman a megbeszéltek szerint megvette a virágot és időben hazhozszállította. Ajánlom!
There was much to do in the flat. More than I thought. The owner changed the conditions during the work. I couldn't FINISH BUT they didn't message me if I could get a new appointment to finish my work. The owner is polite, kind and helpful ***** +++++ I'm sad that I couldn't make it as well as I can.
Róbert megbízható partner, jó volt együtt dolgozni vele.
Petra is very nice lady, and also gave some advice additionally.
Csaba is very polite and come in time manner
A megszokott gyors és minőségi feladatvégzés :)

5*
Zoltán a megbeszéltek szerint dolgozott, gyors és minőségi munkát végzett.
*****










