Vélemények a szakemberekről és megrendelőkről
Nagyon pozitívan és nyitottan állt hozzá, a feladatokat lelkesen, kellő odafigyeléssel teljesítette.
Látszott, hogy szívből csinálja azt, amit csinál, és ezt az érzést nekem is sikerült átadnia, nagyon nagy motivációt adott a jól kidolgozott terv végrehajtásához.
Barbi ügyesen teljesítette a feladatot, sőt még a kérten túl is többet, mivel eredetileg nem kellett összeszerkeszteni a hangot és a videót, de ő ezt is megtette. Illetve az egyszer elvégzett munkát díjmentesen újraírta, mert utólagos módosítást kértünk.

Gáborral nem először dolgoztunk együtt, ismét jó és gyors munkát végzett.
Köszönöm minden listában szereplő termék megvan!
Nézem a képeket és egyböl meg akarom enni ezeket a kekszeket!

A feladat teljesítéséhez minden segitséget megkaptam, így könnyen el tudtam végezni. A megrendelő célkitüzései világosak és jól tudok vele együttműködni, ezért ajánlom más szakembereknek is.
Pontos munkaleírás. Gyors kommunikáció.
Pontosan körbeírta a problémát, így már előre fel tudtam készülni, és a technikai feltételek is adottak voltak a beszélgetéshez, jól működtek.
Nagyon kedves és megértő volt, és sokat segített abban, hogy sokkal optimistábban lássam a helyzetet.
Regina nagyon precízen végezte el a feladatot. Jó stilisztikai és nyelvtani készségeinek köszönhetően a fordított szöveg olyan lett, mintha anyanyelven íródott volna. Köszönöm.
Köszönöm a megbízást, minden rendben zajlott!
a webhely szabályainak megsértése
Teljeskörű segítséget nyújtott a témával kapcsolatban.
Korrekt érdeklődő ügyfél.
Pontos információkat kaptam arról, hogy mi is a feladat, így teljes mértékben fel tudtam készülni, és minden rendben ment, egy-két techikai problémát leszámítva.
Dorottya nagyon rugalmas volt az időpontot illetően, időben érkezett és alapos, de melett gyors munkát végzett. Csak ajánlani tudom
Krisztián kedves és segítőkész volt, amiben csak lehetett támogatta a munkavégzésem, a feladataimat és az időpontokat tekintve is rugalmas volt.

Andrással egyszerű volt felvenni a kapcsolatot és nagyon segítőkész volt. Gyorsan megoldottuk a problémát
Örömmel tettem ezt a munkát. Remélem, hogy ez segít. Kösz

Örömmel tettem ezt a munkát. Kösz
A megrendelő udvariasan, határozottan körülírta a problémát, amivel már első körben látatlanban is sokat segített. Minden a megbeszéltek szerint, problémamentesen zajlott.
Dániel nagyszerű munkát végzett, profin és gyorsan oldotta meg a problémát, ráadásul még az egészségügyi helyzet miatti kisebb óvintézkedések betartására is odafigyelt. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Köszönöm a rendelést














